EGYESÜLETÜNKRŐL (Élet és Mozdulat 2007/1 szám)

A HEMO Winner Versenytánc Egyesület 2003. márciusában alakult 34 alapító taggal – táncosokkal, szülőkkel, barátokkal, ismerősökkel – akkor még Vetési VTE néven. Egyesületünknek olyan táncosok is tagjai, akik fiatal koruk ellenére már több éve aktív résztvevői voltak az országos táncversenyeknek, ahol rendre igen szép sikereket értek el. Mivel azonban szerettek volna még tovább fejlődni és erre Veszprémben eddig nem igazán volt lehetőség, ezért alakult ez az egyesület, hogy versenyzőink felkészítéséhez megfelelő szakmai és anyagi hátteret tudjunk biztosítani. A táncosok szakmai felkészítését Balikóné Akkerman Éva a budapesti Swing TSE táncpedagógusa segíti, akinek igencsak sikeres táncos pályafutása annak idején szintén Veszprémből indult el és erre mi, veszprémiek igen büszkék vagyunk.
Határozott elképzelésünk volt, hogy főleg a fiatalok számára hasznos és kultúrált szabadidős tevékenységet, ill. ismerkedési lehetőséget biztosítsunk. Ezért szívesen vállaltunk fellépéseket iskolai- és vállalati rendezvényeken, sport- és kulturális eseményeken, így népszerűsítve minél szélesebb körben a táncsportot. Szerepléseink eredményeként egyre többen és többen jelezték igényüket, hogy ők is nagyon szívesen tanulnának ilyen fajta táncokat. Ezért 2003. szeptemberében elindítottuk első tánciskolánkat, melyet azóta is folyamatosan szervezünk azoknak, akik meg szeretnék tanulni a társastáncok alaplépéseit.
2004. őszén táncterem gondjainkra megoldást keresve jutottunk el a veszprémi HEMO-ba, ahol csapatunk már nem volt ismeretlen az intézmény vezetése számára, mivel mindig lelkesen vállaltunk szereplést rendezvényeiken. Így jött hát létre a megállapodás, hogy 2004. novemberétől nevünket HEMO Winner Versenytánc Egyesületre változtattuk és a továbbiakban ezt az intézményt képviseljük szerepléseink, rendezvényeink alkalmával, ahol helyet és lehetőséget biztosítottak további eredményes munkánkhoz.
Eredményeinket bizonyítja, hogy jelenleg már nem csak Veszprémben, hanem Balatonalmádiban és Zircen  is foglalkozunk a tánciskolánkba jelentkezőkkel diákokkal és felnőttekkel, kezdő és haladó csoportjainkban. A tánciskolai tanfolyamokat befejezve pedig versenyzőink száma is egyre bővül.
Nehézségeink ellenére, - megfelelő táncterem biztosítása és a Budapest - Veszprém közötti távolság leküzdése - táncosaink nagy kedvvel végzik a próbákat, örömmel vállalják a fellépéseket. Működésünk rövid ideje alatt a versenyekre való felkészülés mellett egyre több olyan formációs produkció is született, mely a legfontosabbat, a közös tánc örömét jelenti számukra, és ezért mindig nagy sikert aratnak a közönség körében is.

Mivel az évek folyamán elég sok helyen jártunk országszerte gyermekeinket kísérve a versenyekre, idővel bennünk is megérlelődött egy táncverseny megrendezésének gondolata. Veszprém városa Gizella királynéra emlékezve, immár hagyományosan minden év májusában rendezi meg több napos Gizella-napi kulturális rendezvénysorozatát. A tánc pedig köztudott, hogy a kultúra alapja. Így kapta versenyünk a "Gizella Kupa" elnevezést.
A táncverseny megszervezésével pedig egy régi álmunk vált valóra, melyre már oly régóta nem volt lehetőségük gyermekeinknek itt Veszprémben. Megismertethették táncos barátaikkal városukat Veszprémet, a veszprémiekkel pedig a versenytánc szépségét. Ez a verseny remek alkalom volt hát a táncot, a kultúrát szerető emberek összefogására, melynek eredményével mind a versenyzők mind a nézők elégedettek lehettek.
A 2004. május 15-én megrendezett I. Gizella Kupa táncverseny minden várakozásunkat felülmúlt. A versenyen 51 egyesület közel 200 párosa vett részt az ország szinte minden részéből – pl. Kecskemét, Szeged, Békéscsaba, Miskolc, Salgótarján, Budapest, Szentes, Székesfehérvár, Pécs, Győr, Zalaegerszeg, Szombathely, stb. Természetesen ennek a versenynek a megrendezésével szeretnénk hagyományt teremteni városunkban, így növelve a versenytánc valamint Veszprém és ezáltal Egyesületünk ismertségét is.
 
Online szállásfoglalás, programok, rendezvények