Először is délelőtt 9 órától rendezzük 4. HEMO Winner Kupa Tánciskolás Versenyünket, melynek versenykiírása itt olvasható >> Versenyünk célja, hogy minél nagyobb teret adjon azoknak a tánciskolásainknak, akik szeretnék összemérni tudásukat az ország más részéből érkező versenyzőkkel.
Majd este 18 órától kezdődik a HEMO Színháztermében Születésnapi Gálaműsorunk, melyen egyesületünk versenytáncosai és utánpótlás csapatának előadásában gyönyörű standard és forró hangulatú latin-amerikai táncokból összeállított bemutatóját csodálhatják meg az érdeklődők.
Belépőjegyek: a tánciskolás versenyre a helyszínen, az esti gálaműsorra pedig elővételben, a HEMO portáján vásárolhatók. |