Csapatunk már kora délután összejött a Kossuth utcán felállított sátraknál, hogy az egészségügyi szűréseken és előadásokon minél több pontot gyűjthessünk, s ezáltal is gyarapítsuk a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház részére felajánlott adományt.
Fellépés előtt együtt melegítettünk Katus Attilával, aki már a Szombat Esti Lázban is táncosaink nagy kedvece volt. A személyes találkozás hát nagy élmény volt mindannyiunk számára, mint azt a közösen készült fotók is bizonyítják.
És ezután jött még csak bemutatónk, mellyel hatalmas sikert arattak táncosaink. Már a műsorunk kezdetét hatalmas tömeg várta és minden táncunkat óriási tapssal jutalmaztak. Nagyon jó érzés volt ilyen lelkes közönségnek táncolni, akik ráadásul részvételükkel az eddig elért legnagyobb összeget gyűjtötték össze kórházunk számára.
Köszönet érte mindenkinek!
A rendezvényről készült összefoglaló megtekinthető ITT. |